News

Kecskés Ákos távozását a ciprusi AEL Limasszol hétfőn jelentette be, felbontva a játékossal kötött szerződését. A bekk még a ...
Az új DVSC-edző, Sergio Navarro elmondta: több ajánlatot is kapott nagynevű kluboktól, de a debreceni projekttel tudott ...
A Loki elnöke, Ike Thierry Zaengel sajtóeseményen erősítette meg, hogy Dzsudzsák Balázzsal szerződést hosszabbít a klub.
Mátyus János távozását követően Máté Roland lett az NB III-as Pénzügyőr SE új vezetőedzője - számolt be róla a hunfoci.hu.
A Csakfoci szombaton előre jelezte, kedden pedig hivatalossá vált: Varga Roland Fehérváron folytatja karrierjét.
A távozók listáján az elsők között szerepelt Virgil Misidjan neve, a suriname-i szélső egy szezont követően távozott a zöld-fehérektől. Információink szerint egyébként a Fradi “kisebb bombaüzletet” ...
A Honvéd új, hazai, idegenbeli, harmadik számú, illetve kapusmezeinek bemutatóján kiderült, hogy kispestiek hagyományos piros-fekete otthoni dresszéhez fehér nadrágot viselnek majd a futballisták, az ...
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a jogtulajdonos televízió kéréseinek figyelembe vételével kijelölte az új NB I ...
A Sport Parma szerint Balogh Botond biztosan nem igazol a Cremonesébe, de az valóban kérdéses, hogy marad-e a Parmában.
A török Kasimpasa felé tartó magyar válogatott védő, Szalai Attila várhatóan ezúttal sem végleg, csak kölcsönben hagyja el a ...
Újabb támadót igazolt a Puskás Akadémia, miután ifjabb Dárdai Pál 2029-ig szóló szerződést kötött a felcsúti klubbal - ...
Vasárnapi hírünkben már foglalkoztunk azzal, hogy több ismert név sem tartott az FTC-vel az ausztriai edzőtáborba. Honlapunk ...